Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csík a Lovardában

2010.11.16

Kép

Elhúzták a nótánkat
 
Héty Péter | 2008. november 21., 11:00
 

A Csík-zenekar mostanra olyan népszerűségre tett szert, ami a népzene frontján eddig csak a Muzsikásnak és a Ghymesnek sikerült. Önálló koncertjükre is megtelt a Lovarda lelkesen tomboló közönséggel. A Csík elhúzta a nótánkat, ha úgy tetszik, felírták „a kor falára”, hogy van még létjogosultsága napjainkban is a magyar népzenének. Még akkor is, ha ez a muzsika már nem annyira a falvak mindennapjainak része, inkább a koncertszínpadokon, a táncházak falai között éli újszerű világát. A folyamat ahhoz hasonlít, ahogy a blues zene az amerikai gyapotföldekről, szegénynegyedek utcáiról mára a nagyvárosok koncertszínpadaira költözött. A Csík idei albuma bearanyozódott, már hetek óta a MaHaSz sikerlistájának élvonalában szerepel. A debreceni kétórás koncertet a lemez hivatalos bemutatójának szánták.
 
Bogyiszlói ugróssal és frissel kezdődött a műsor, s ezt a táncra született zenét hallgatva már a nyitó dallamok alatt furcsa volt a nézőtéren mozdulatlanul, egy helyben ülő tömeget látni. A Dunán-túlról való összeállítás a Be sok eső, be sok sár… című, jubileumi koncertanyagot tartalmazó lemezükről volt hallható. Ezt követően viszont már az új album került sorra – népünk tájegységeit körbejárva –, a felvidéki dallamok következtek, mely a mátyusföldi csodaszép menyasszony búcsúztatóval, az Árgyélus kismadárral indult. A Gyimesi héjsza, szívből már modernebb hangszereléssel szólalt meg, s először brillírozott hangszerén az est legjobb szólistája, a fúvós Makó Péter, ezúttal szaxofonon. A pörgős szólót nagy lelkesedéssel jutalmazta a közönség. A függönyök mögött várakozó Lovasi András is gyakran táncmozdulatokra ragadtatta magát.
 
A Kalocsai katonadalokhoz már éneklésre is bíztatta közönségét Csík János zenekarvezető. Erdélyben továbbhaladva Majorosi Marianna szép szóló énekével, a Madárka, madárkával indult a moldvai dalcsokor. A kör Szombathely környékén zárult a Röpülj fecském című nótával és lakodalmas ritmusokkal. A szép, hegedűs felvezetés ismét pattogós ritmusokba csapott, s remek klarinétszólóval zárult. Mint megtudtuk, a Fonogram-díjas aranylemez (Senki nem ért semmit - 2005) címadó dala mellett ez a kedvence a zenekarvezetőnek.
 
– A népzene már sajnos nem tartozik a hétköznapokhoz, de érezhetjük, hogy a miénk és továbbadhatjuk, s szeretnénk azok szívét is megdobbantani vele, akik a blues-os, swing-es ritmusokhoz vannak szokva – mondta Csík felvezetésként. Ennek jegyében rögtön meg is szólalt az Ez a vonat ha elindult hadd menjen… címadó nótája, amolyan keserédes magyaros blues-ként. Ekkor jelentették be az est vendégét, Lovasi Andrást, aki bejött ugyan a színpadra, de gyorsan ki is ment, mivel valójában nem vele indult az újabb blokk. Aztán már valóban Lovasival pörögtek tovább az események: a De szeretnék után a csendesülős Ugyanazokat következett, hogy végül mindenkivel együtt elénekeljék az új lemez slágerét, a Csillag vagy fecskét. A nagy ováció után Csík bejelentette, hogy újra a hagyományos népdalokon van a sor, ám zenésztársai figyelmeztették, hogy van még valami a modernebb dalokat tartalmazó tarisznyában.
 
Valóban – kapott fejéhez Csík –, ha már lúd legyen kövér, és természetesen nem maradhatott el a Quimby-dalból született, elevenbe vágó, költőien szép sikerszám, a Most múlik pontosan. Ha annak idején azt írtam a Ghymes együttes Tánc a hóban és Bazsarózsa dalairól, hogy a magyar zeneirodalom legszebb darabjai között említendők, akkor immár ennek a feldolgozásnak is ott a helye.
 
Ezután már valóban „csak” a tiszta népzenét ünnepelhettük, s a már lassan feledésbe merülő erdélyi, Magyarpéterlakai asztali nótákat a két hegedűs-brácsás Szabó Attila és Kunos Tamás húzta el nekünk. A bőgős Bartók József – mint a koncert szinte összes számában – most is rendületlenül biztosította a hátteret. A záró részben – akár a lemezen – a kecskeméti Csík közelebbi hazájából Kiskunhalasi pásztornóta következett, amit egy 1922-ből jegyzett mókás szólóének indított, majd csárdás és friss muzsika zárt a tájegységen hagyományos tambura-cimbalom felállással. Az utóbbi hangszeren Ifj. Barcza Zsolt is remekelhetett végre, bár tangóharmonikájával is gyakran színesítette a zenei képet, zárásként a fúvós is újra szépet alakított.
 
A búcsúzó zenészek hatalmas ünneplés közepette tértek vissza Lovasival és az Én vagyok az aki nem jóval, mely szinte átmenet nélkül csapott át kalotaszegi lakodalmas dallamokba. Mivel a terem végében volt egy kis szabad hely, a fiatalok körtáncot kezdtek járni, de voltak akik párosan is ropták. A ráadásban Lovasi énekével a Tankcsapda Fiúk ölébe lányok című dalát adták elő. A tomboló közönség zaja mellett Csík záró mondatait már csak alig-alig lehetett érteni. Szabó Attila végül még hozzátette: mindenkit szertettel várnak a Fonóbeli előszilveszterre, ahol a debreceni Szeredás, a Rackajam és mások is vendégeik lesznek majd.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.